Advent Tokajban
Egyedülálló adventi fényfestés, ünnepi programok és közösségi élmények a tokaji főtéren
November 29-én kezdetét veszi Tokaj adventi programsorozata. A Kossuth téren négy vasárnapon át gyertyagyújtásokkal, zenés műsorokkal, fényfestéssel és adventi vásárral várjuk az érdeklődőket. Az ünnepi kínálatot koncertekkel, gyermekprogramokkal és közösségi eseményekkel is gazdagítjuk.
Az első adventi gyertyát november 29-én, vasárnap 17.00 órakor gyújtjuk meg. Posta György polgármester ünnepi köszöntőjét és Gorcsa György görögkatolikus parochus igehirdetését követően a Tokaji II. Rákóczi Ferenc Tehetséggondozó Általános Iskola diákjainak műsorát láthatjuk. 18.00 órakor adventi fényfestéssel, 18.30-kor a Mandala Dalszínház előadásával folytatjuk a programot.
December 5-én, szombaton 19 órától Szulák Andrea adventi koncertjére várjuk a közönséget a Paulay Ede Színházba, Veréb Tamás vendégszereplésével.
December 6-án, vasárnap 15.00 és 17.00 óra között igazán különleges vendéget köszönthetünk Tokajban: egyenesen Finnországból érkezik hozzánk Joulupukki, az igazi finn Mikulás! A messzi Lappföldről érkező, világszerte ismert és kedvelt Mikulás manójával együtt látogat el városunkba, hogy személyesen találkozzon a gyermekekkel és családjaikkal. A kétórás program során a kicsik közelről is megismerkedhetnek Joulupukkival, aki jelenlétével különleges élményt varázsol a tokaji adventi forgatagba. A finn Mikulás látogatása az idei adventi programsorozat egyik kiemelt eseménye, amelyre szeretettel várjuk a családokat, a legkisebbektől a nagyszülőkig.
17.00 órakor a második adventi gyertyagyújtással folytatódik az ünnepi program. Fülöp Mónika evangélikus lelkész igehirdetését követően a Tokaji Ferenc Technikum és Gimnázium tanulóinak ünnepi műsorát tekinthetjük meg. Az esti fényfestést Horváth Margit és Gulyás Attila fellépése követi.
December 12-én, szombaton 9.00 és 12.00 óra között a Németi Ferenc Városi Könyvtárban mesekuckóval, kézműveskedéssel, Mikulás-kvízzel és adventi meglepetésekkel várjuk a gyermekeket.
December 13-án, vasárnap 17.00 órakor a harmadik gyertyagyújtáson ünnepi köszöntőt mond Dr. Bihari Zoltán országgyűlési képviselő, majd Szegedi Szabolcs ortodox pap hirdet igét, az ünnepi műsorban pedig a Tokaji Gyermekkert Óvoda és Bölcsőde óvodásai működnek közre. Az esti fényfestés után Csernák Mónika és Csernák Tibor adventi előadására várjuk az érdeklődőket.
December 19-én, szombaton 17.00 órától ismét megelevenedik a karácsonyi történet: a hagyományos betlehemes játékot ezúttal is dr. Simon Csaba szervezi és vezeti.
December 20-án, vasárnap 17.00 órától Tokaj Város Vegyeskarának ünnepi hangversenyére várjuk a közönséget a római katolikus templomba. Ezt követően 18.00 órakor a Kossuth téren kerül sor a negyedik adventi gyertyagyújtásra, amelyen Kertész Ferenc római katolikus plébános igehirdetését hallgathatjuk meg. Az ünnepi fényfestés után 19.00 órától az EAST BRASS adventi koncertjével zárjuk az idei programsorozatot.
Az adventi vasárnapokon a közösségi összefogásra is kiemelt figyelmet fordítunk. A Kossuth téri adventi forgatagban 16.00 órától helyi egyházak, oktatási, kulturális és szociális intézmények, valamint civil szervezetek várják a látogatókat saját készítésű ajándékokkal, forralt borral, mézeskaláccsal és ünnepi finomságokkal. A közösségi pavilonokban a kínálás térítésmentes, ugyanakkor a látogatók önkéntes adományaikkal, a kihelyezett adományládákon keresztül támogathatják a részt vevő intézmények és közösségek munkáját.
A Bacchus Étterem ünnepi gasztronómiai kínálattal készül minden adventi vasárnapon.
Az adventi időszakban a kreativitás is főszerepet kap: a tokaji Kulturális Központ „A legszebb karácsony” címmel adventi rajzversenyt hirdetett gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Az alkotásokat november 26-ig várjuk a Paulay Ede Színház portáján. A beérkezett rajzokat a főtéri Mikulás-házban állítjuk ki, a közönség pedig a Facebookon szavazhat kedvenceire. Az eredményhirdetés és a díjátadás december 6-án, Joulupukki érkezése előtt lesz.
Bízunk benne, hogy adventi programjainkkal idén is hozzájárulhatunk az ünnepre hangolódáshoz és az ünnepi készülődéshez, és minél többen találkozhatunk Tokaj karácsonyi fényekbe öltözött főterén.


