Tokaj Város Önkormányzata 394 millió forint támogatásban részesült a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program forrásaiból, melynek köszönhetően önkormányzatunk megkezdte az „Tokaj Csurgó-völgyi út és csapadékvíz-elvezető rendszer építése” című projekt megvalósítását.
A Program forrásainak segítségével újult meg a világörökségi Tokaj Borvidéken, Tokaj város északi bevezető részén futó Csurgó völgyi út. Az út mentén több lakóház, valamint két vendégház található. Emellett a településről és környékéről is többen használják gazdálkodásra, szőlőtermesztésre. A város ezen terület gazdaság szempontjából egy dinamikusan fejlődő terület, szőlészetek, borászatok és egy épülő szálloda is található itt. A kiépítésre került út a Bodrogkeresztúri úttól (1539 hrsz) kiépített szilárdburkolathoz csatlakozott, innen halad az út végig a telkek között a szálloda csatlakozási pontig.
A meglévő 4,5 – 5 méter széles földút kiszélesítésre került annak érdekében, hogy kétirányú forgalomra alkalmas legyen. A megvalósult út hossza 742 méter. Az út szélesítésével és szilárd burkolattal való ellátásával lehetőség nyílt arra, hogy a településrész biztonságosan megközelíthető legyen. Az útépítésen túl az út mentén vízelvezető árok került létesítésre, amely alkalmas az útburkolatra hulló csapadék elvezetésére.
Csapadékvíz elvezetés a bekötőút csapadékvíz-elvezetéséig valósult meg a vízjogi létesítési engedély alapján 735 méter hosszban. A csapadékvíz elvezető árkok nyitottak, a szakaszon kilenc kapubejáró fedlapot kapott.
Közvilágítás kiváltása, bontás, tervezés és távközlési hálózat kiváltás és hálózat átszerelés új oszlopsorra is a projekt része volt.
A fejlesztés főbb adatai:
A projekt tervezett megvalósítási ideje: 2021. augusztus 1. – 2023. december 31.
A támogatás összege: 394,3 millió forint
Megvalósítás helye: Tokaj, Csurgó-völgyi út
Érintett útszakaszok hossza: 742 méter
A támogatás forrása: a 1791/2020 (XI.11.) Korm. határozatban meghatározott Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program 2020-2024 közötti megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi támogatás
támogató: Pénzügyminisztérium
További információ kérhető:
Posta György, polgármester
Tokaj Város Önkormányzata 394 millió forint támogatásban részesült a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program forrásaiból, melynek köszönhetően önkormányzatunk megkezdte az „Tokaj Csurgó-völgyi út és csapadékvíz-elvezető rendszer építése” című projekt megvalósítását.
A Program forrásainak segítségével újul meg a világörökségi Tokaj Borvidéken, Tokaj város északi bevezető részén futó Csurgó völgyi út. Az út mentén több lakóház, valamint két vendégház található. Emellett a településről és környékéről is többen használják gazdálkodásra, szőlőtermesztésre. A város ezen terület gazdaság szempontjából egy dinamikusan fejlődő terület, szőlészetek, borászatok és egy épülő szálloda is található itt. A kiépítésre kerülő út a Bodrogkeresztúri úttól (1539 hrsz) kiépített szilárdburkolathoz csatlakozik majd, innen halad a tervezett út végig a telkek között a szálloda csatlakozási pontig.
A meglévő földút jelenleg 4,5 – 5 méter széles, ez kiszélesítésre kerül, annak érdekében, hogy kétirányú forgalomra alkalmas legyen. A tervezett út hossza 742 méter. Az út szélesítésével és szilárd burkolattal való ellátásával lehetőség lesz arra, hogy a településrész biztonságosan megközelíthető legyen. Az útépítésen túl az út mentén vízelvezető árok kerül létesítésre, amely alkalmas lesz az útburkolatra hulló csapadék elvezetésére.
Csapadékvíz elvezetés a bekötőút csapadékvíz-elvezetéséig valósul meg a vízjogi létesítési engedély alapján 735 méter hosszban. A csapadékvíz elvezető árkok nyitottak lesznek, viszont a szakaszon 9 kapubejáró fedlapot kap.
Közvilágítás kiváltása, bontás, tervezés és távközlési hálózat kiváltás és hálózat átszerelés új oszlopsorra is a projekt része.
A fejlesztés főbb adatai:
A projekt tervezett megvalósítási ideje: 2021. augusztus 1. – 2022. május 31.
A támogatás összege: 394,3 millió forint
Megvalósítás helye: Tokaj, Csurgó-völgyi út
Érintett útszakaszok hossza: 742 méter
A támogatás forrása: a 1791/2020 (XI.11.) Korm. határozatban meghatározott Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program 2020-2024 közötti megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi támogatás
támogató: Pénzügyminisztérium
További információ kérhető:
Posta György, polgármester