Az I. világháború magyar irodalma és művészete a központi témája az idei Tokaji Írótábornak. A vasárnap délutánig tartó tanácskozás megnyitóját a Rákóczi Pincében tartották.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye települései mellett Tokajban és Kazincbarcikán is lesz hangverseny a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál és Karvezetői Mesterkurzus programjában.
A tokaji Kulturális és Konferencia Központban megtartott zárókoncerttel véget ért az idei Crescendo Nyári Akadémia. Idén a francia zene és Claude Debussy volt a fő témája komolyzenei mesterkurzusnak, közel két héten át gyakoroltak és koncerteztek a nemzetközi vendégek a városban.
A Budapest Jazz Orchestra idén ünnepli fennállásának 20 éves évfordulóját, melyet egy jubileumi évad keretében több helyszínen is megünnepel. Az ünnepsorozat indulásaként három koncertet is adnak a Zempléni Fesztiválon. Első koncertjüket augusztus 11-én a Tokaj Fesztiválkatlanban tartják, a XX. század rock műfaját megidézve a Queen és az Illés-együttes slágereiből válogatnak sztárvendégeikkel, Polyák Lillával és Szörényi Leventével
Mintegy száz, az országhatárokon túlról érkezett diák és kísérőtanára vesz részt a tokaji Demo Wood táborban. A középiskolások egy héten át olyan készségfejlesztő foglalkozásokon vesznek részt, mint a barkácsolás, a fotózás, a filmforgatás vagy éppen az ékszer készítés.
Tizenegy éve tar a kapcsolat az egykori Rákóczi várat kutató tokaji régész és az állami gondozott fiatalok között. Makoldi Miklós minden nyáron több héten át fogadja és tanítja a Tokajba látogató diákokat, akik a Bodrog túlpartján állt vár feltárásában segítik.
Augusztus 1-jén ünnepélyes keretek között indult a rendezvénysorozat. 33 országból érkezett több mint 300 résztvevő, az egybegyűlteket Crescendo Nyári Akadémia vezetősége, illetve Tokaj város képviselői köszöntötték. Zenei üdvözletként Bethany Brooks (USA) zongoraművésznő, David Danel (CZE) hegedűművész, valamint Julian Poore (GBR) trombitaművész előadásában hangzottak el ritkán hallható zeneművek.