
A jégpálya kialakítása négy éve tart, először egy kisebb területen mobil jégpályát építettek, amit később úgy bővítettek, hogy közösségi használatra és sportolásra is alkalmas legyen.
A csarnokot a Zemplén Kalandpark üzemelteti, a hozzá tartozó kiszolgáló egységeket egyelőre mobil házakkal és a többi attrakció meglévő eleminek használatával oldják meg. Ezeket pályázati forrásból fejlesztenék, aminek része a parkolóhelyek számának növelése is.
Az épület a korcsolyaszezonig rendezvénytérként szolgál, a tervek szerint október végétől lehet majd ott korcsolyázni. Cél, hogy később a szezont meghosszabbítva is lehessen használni a fedett jégcsarnokot.