Akadálymentes

Elektronikus ügyintézés

A hagyatéki eljárás ismertetése

A hagyatéki eljárás hivatalból akkor indul, amikor a jegyző a halottvizsgálati bizonyítvány alapján értesül az örökhagyó haláláról.

A halottvizsgálati bizonyítványon megjelölt hozzátartozó (hatóságunk előtt csak az ott megjelölt hozzátartozó ismert) értesítést és tájékoztatást kap az eljárás megindulásáról az ezzel kapcsolatos teendőiről, nyilatkozattételi kötelezettségéről.

Amennyiben hagyatéki leltár felvételére nem kerül sor a hagyatéki eljárás megszüntetésre kerül.

A nyilatkozat(ok) beérkezését követően a leltárelőadó – amennyiben szükséges – további megkereséssel él a társhatóságok felé az eljáráshoz szükséges adatok beszerzése érdekében.

A tényállás tisztázását, a szükséges adatok beszerzését követően kerül sor a hagyatéki leltár elkészítésére, mely mellékleteivel együtt kerül továbbításra az illetékes közjegyző részére. Az eljárás jegyzői szakasza hivatalunknál ezzel lezárul.

Az eljárás indulhat kérelemre is (pl. póthagyatéki eljárás) olyan személynek a bejelentése alapján, akinek a hagyatéki eljárás megindításához jogi érdeke fűződik. Ezt a jogi érdekét azonban valószínűsíteni kell, illetve a bejelentéshez csatolni kell a joghatóság és illetékesség megállapításhoz szükséges adatokat alátámasztó, valamint a bejelentés szerinti örökhagyó halálának tényét igazoló okiratokat.


Kérjük, amennyiben a hagyatékban a Hetv. 20.§-a alapján kötelező leltározás alá tartozó vagyontárgy vanilletve kéri az eljárás lefolytatását, vagy öröklési bizonyítvány kiállítását, akkor az I. számú nyilatkozatot (a megjelölt mellékletekkel) hiánytalanul kitöltve juttassa vissza hivatalunk részére.

Nyilatkozat hagyatékhoz - 1. számú nyomtatvány (145.81 KB)

Amennyiben hagyatéki leltár felvétele szükséges (I.sz. nyilatkozat nyomtatvány) az eljáráshoz szükséges csatolandó dokumentumok:

  • örökhagyó halotti anyakönyvi kivonatának másolata (póthagyatéki eljárás esetén az alaphagyatéki eljárás során keletkezett hagyatékátadó végzés másolata is),
  • örökhagyó által tett végintézkedés esetén (végrendelet, öröklési szerződés stb.) annak másolata,
  • amennyiben az öröklésben érdekeltek között van olyan, aki képviselővel rendelkezik, az erre vonatkozó adatok, dokumentumok (pl: kiskorú törvényes képviselőjének adatai, gyámolt/gondnokolt esetében gyámhatósági határozat; meghatalmazotti képviselet esetén meghatalmazás stb.) másolata,
  • örökhagyó hagyatéki tartozásaira vonatkozó dokumentumok (hitel- vagy pénzintézeti szerződés, elszámolás stb.) másolata,
  • hitelezői igény bejelentés esetén: igazoló dokumentumok másolata (pl.: temetési számla, egyéb számla, elszámolás, igazolás stb.; nyilvántartáson kívüli tulajdonjogi igényt megalapozó irat (pl: adásvételi szerződés); házassági vagyonközösségi igény esetén (pl.: házassági anyakönyvi kivonat) stb.

Amennyiben örökhagyó után ingatlan, vagy leltározási kötelezettség alá eső vagyontárgy nem maradt (és öröklési bizonyítvány kiállítását sem kérik) kérjük, hogy a II. számú nemleges nyilatkozatot juttassa vissza hivatalunk részére. A nyilatkozattétel ebben az esetben is kötelező az eljárás lezárása végett.

Nemleges nyilatkozat - 2. számú nyomtatvány (31.16 KB)

Póthagyatéki eljárás

Póthagyatéki eljárás lefolytatására akkor kerülhet sor, ha a hagyatéki eljárás (alaphagyatéki eljárás) befejezése után kerül elő a hagyatékhoz tartozó valamilyen vagyontárgy. A póthagyatéki eljárásra a hagyatéki eljárás szabályait kell megfelelően alkalmazni, azzal a különbséggel, hogy kérelemre indul, és ez esetben az eljárást kezdeményező félnek igazolnia kell a halálozás tényét, a hagyatéki vagyon meglétét.

Póthagyatéki eljárás kezdeményezésekor kérjük, hogy a póthagyatéki leltár felvétele iránti kérelem nyomtatványt töltsék ki és a szükséges mellékletek másolatait csatolva (halotti anyakönyvi kivonat másolat, ingóságok meglétét igazoló dokumentumok másolata stb.) juttassák vissza hivatalunk részére.

Póthagyatéki eljáráshoz kapcsolódó dokumentumok

Póthagyaték iránti kérelem (12.74 KB)

2023.05.23. / Ügyintézés

Titkárság

Bereiné Nagy Orsolya 
titkársági ügyintéző 

Telefon: +47 352-752
Mobil: +36 30 399-5818
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2023.05.23. / Ügyintézés

Idegenforgalom

Image