Történelem

A borkultúra

Az időben kutatva már arról sem nyilatkozhatunk teljes bizonyossággal, hogy milyen formában létezett szőlőkultúra Hegyalján a honfoglalás idején, vagyis 1100 évvel ezelőtt. Tárgyi bizonyítékok ugyan nincsenek, de a szőlőművelés és borkészítés létét már valószínűsíthetjük ezekben a korai időkben. A magyarok borkultúrája ugyanis kettős eredetű: részben nyugati, latin gyökerekből táplálkozik, részben keleti hagyományokra nyúlik vissza.

A magyarok sokáig éltek a Kaukázus előterében , ahol megismerkedtek a borkészítéssel. Ennek legékesebb bizonyítéka az, hogy a magyar szőlő- és borkultúra számos alapvető szava – mint például a szőlő, csíger, bor, ászok – honfoglalás előtti és ótörök eredetű. Valószínű, hogy a letelepülő magyarság már a kezdetektől felismerte Hegyalja kiváló adottságait a szőlőtermesztéshez, és megpróbálta átplántálni a Kaukázus vidékén szerzett ismereteit.

A XII. század második felétől már kétségek nélkül beszélhetünk hegyaljai szőlőkultúráról, amikor is vallon telepesek érkeztek a vidékre. Egy évszázaddal megjelenésük után bőséges adatok bizonyítják a szőlőművelés elterjedtségét a Hegyalján. Bármely időszakra is tesszük a borkultúra hegyaljai bölcsőjét, egészen a XVI. század elejéig a vidéket nem sorolták Magyarország nagy szőlőtermő vidékei közé. A középkorban Magyarország leghíresebb bora még a Szerémségben termett (ma Szerbia, Kis-Jugoszlávia), amelynek lakossága a török terjeszkedéssel elmenekült vagy elpusztult, így a borvidék jelentősége is elenyészett.

A mohácsi csatavesztés után a szerémségi bortelmelés és -kereskedelem gyorsan hanyatlott, miként más híres tolnai, somogyi bortermelő tájak sem tudták elkerülni sorsukat. Ahogy a dél-magyarországi borvidékek jelentősége porladt, úgy emelkedett Tokajhegyalja tekintélye egyre magasabbra. Részben azért, mert Kelet- sőt egész Magyarország főnemessége számára az egyetlen még viszonylag békében művelhető szőlővidék maradt, de azt sem lehet kizárni, hogy a lakosok számát a Szerémségből menekült szőlőművesek gyarapították.

Mindenesetre érdekes, hogy Magyarország korabeli területén egyetlen olyan települést ismerünk, amit ugyancsak Tarcalnak hívtak, mint Hegyalja egyik legfontosabb városát: ez a mai Fruska Gora, vagyis az egykori szerémségi borvidék központja.

Érdekes egybeesés, bár mindkét esetben ősi elnevezésről van szó, s ezért a névazonosság nem bizonyítja az áttelepülést. A Tokaj határában található Szerelmi, azaz Szerémi-dűlő azonban már feltehetően a két borvidék közötti kapcsolatoknak, esetleg a Szerémségből érkezett szőlőművelőknek az emlékét őrzi. A délvidéki áttelepülés öröksége a Garai dűlőnév is, amely a mohácsi vész előtt a délvidéken nagybirtokos, majd az elveszett javaiért Hegyalján kárpótlást kereső Garai család tulajdona volt.

Tokajhegyaljának mint borvidéknek a felemelkedése tehát XVI. század elejéhez köthető. Más kérdés, hogy a borvidéket mióta hívják mai nevén. Kezdetben Magyarországon inkább csak a Hegyalja kifejezés volt elterjedt. Tokaj neve a XVII. századtól egyre többször került a Hegyalja szó elé. Alighanem vára és stratégiailag fontos helyzete emelte ki a települést a többi hegyaljai város közül, hiszen sem borászati, sem borkereskedelmi szerepét tekintve nem nőtt Tarcal, Tállya vagy Mád fölé.

Bár az egykor a Tisza és a Bodrog összefolyásánál magasodó erősséget II. Rákóczi Ferenc hadászati megfontolásból leromboltatta, a Tokaj szó a XVIII. században elválaszthatatlanul Hegyaljához tapadt, miközben Tarcalt is felváltotta a vidék jelképének számító Tokaj-hegy nevében. Ha a természet jellegzetes alakzataival akarják körberajzolni Tokajhegyalját, gyakorta a Tokaji-hegy, a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy, valamint az abaújszántói Sátor-hegy által közrefogott háromszögként aposztrofálják a borvidéket.

A leírásnak azonban van egy szépséghibája: a három hegy a 1737-es királyi leiratban meghatározott Tokaj-hegyalja sarkait jelöli ki, nem a borvidék mai határát. Bár az idestova 260 éve kelt uralkodói rendelet a világon elsőként alakított borvidéket zárt termelési körzetté – úgy is mondhatnánk, Tokaj-hegyalja lett az első appellation contôlée a világon – Hegyalja határai kisebb részletekben ez előtt és ezt követően is változtak.

Amikor a XVI.századtól Hegyalja csillaga gyorsan kezdett emelkedni, természetszerűleg megindult a települések küzdelme a borvidékhez tartozásáért. A Zempléni hegység déli-délkeleti oldala már a kezdetekkor elkülönült a szintén jelentős szőlőkkel rendelkező északnyugati részektől.

A hegyaljai besorolásért azonban a mai borvidék települései jelentős részének meg kellett küzdenie. Így a különböző korokból különböző Hegyalja-meghatározások maradtak ránk. Hol a Bodrogolaszitól-Sárospataktól északra, hol a Szerencstől és a várostól nyugatra eső területektől vitatták el a “tokajiságot”. Az egymást felülbíráló és a körvonalazást újfent megkísérlő testületek és tudorok azonban soha sem kérdőjelezték meg Abaújszántó, Tállya, Mád, Mezőzombor, Tarcal, Tokaj, Bodrogkeresztúr, Erdőbénye, Olaszliszka és Tolcsva Hegyaljához tartozását.

Ma Tokajhegyalja közel 7000 hektárnyi első-és másodosztályú szőlő telepítésére alkalmas, nem egész 5000 hektáron díszlik szőlő. A zárt borvidékhez 27 település tartozik, gyakorlatilag minden község és város, amelynek neve hegyaljaiként valamikor is felmerült a történelemben. Kivételt mindössze azok a települések jelentenek, amelyek beolvadtak szomszédukba, vagy amiket az első világháború után Csehszlovákiához csatoltak (Kistoronya és Szőlőske).

Rövid történeti áttekintés

A XI. században említik meg Tokajt először a százdi apátság 1067-es alapítólevelében, majd a XIV. században íródott Képes Krónika számol be arról, hogy 1074-ben Salamon Tokajnál kelt át a Tiszán. A település fontos átkelőhely lehetett az Árpád-korban. Az pontosan nem tudható, hogy földvára mikor épült, valamikor a XII. században, majd a tatárjárás elpusztította. 1290-ben hiteles oklevélben olvashatunk egy, a Tisza és a Bodrog összefolyásánál épült kővárról. Ezt valószínűleg lerombolták és a XIV. században már a tokaji kővárról esik szó.

A zempléni falu Tokaj néven hitelesen először egy 1353. évi oklevélben fordul elő. Ebben az időszakban már szőlőtermelés és borászati tevékenység folyt a Hegyalján. 1450-től a tokaji uradalom a Hunyadi család birtokába került, majd a Szapolyai család kapta meg zálogbirtokként. 1526. októberében a Szapolyai János vezette nemzeti párt, a család tokaji kúriájáról indult Buda felé, hogy megszerezze a koronát. Királlyá választása után azonban elveszítette a tokaji uradalmat és ezzel a település történelmében is új korszak kezdődött.

1556-ban, János Zsigmond király Erdélybe történő visszahívása után királyi uradalom lett és a középkori kővárat megerősítették. A század vége felé a hegyaljai borvidék egyre jövedelmezőbbé vált. A vár Bethlen Gábor tulajdonába került, ahonnan a Rákóczi család visszaváltotta és megkezdődtek a vár megerősítési munkálatai. A XVII. században, a hegyaljai felkelés során többen szerették volna megszerezni a tokaji uradalmat, amely egyre növekvő bevételeivel biztos jövedelemforrásnak számított. A várat 1703-ban elfoglalták a kurucok, majd 1705-ben lerombolták. Tokajt ezek után a szepesi kamara kezelte.

A településen a XVII. század első felére jelentősen megnőtt a népesség száma, már több mint 20 nemesi kúria lett összeírva. Ezzel a város a békés fejlődés időszakába lépett és polgárosodott mezővárossá alakult. Ekkor kapta meg a “Kiváltságolt Tisza-Tokaj Város” címet. Ez a XVII-XVIII. századi periódus a hegyaljai borkereskedés aranykora. Lengyel és orosz felvásárlók lepték el a várost, új piacokat és jelentős bevételi forrásokat hozva az ekkorra már világhírűvé vált tokaji bornak. A Rákóczi-szabadságharc idején fontos események színhelye volt, a tokaji átkelőhely stratégiai katonai jelentőséggel bírt. Az 1848-as év végén, a kettős kassai vereség után a tokaji átkelőhely az osztrák csapatok számára nagyon fontos volt. 1849. júliusában a gesztelyi ütközetet követően Görgey csapatai a tokaji hídon kelnek át a Tiszántúl felé.

A Kiegyezés után gazdasági fellendülés indult el, amely 1910-re érte el a csúcspontját, több kőbánya is termelt. Elkezdődött a polgáriasodás, amelyet a világháború megtört. 1917-ben a tokaji járástól területeket csatoltak el, ezzel csökkentve jelentőségét. 1919-ben a vezetők újjászervezték a helyi közigazgatási rendszert és szerették volna a várost Szabolcs megyéhez csatolni, de erre nem volt lehetőség.

1929-ben a Hegyalja szőlőterületei igen súlyos fagykárokat szenvedtek, melyet csak nagyon lassan, a ’40-es évekre tudtak helyrehozni. 1944. márciusában a németek megszállták Tokajt és a front egyre inkább közeledett. Novemberre el is érte a várost. Ekkor az orosz csapatok bevonultak a településre.

A II. világháború utáni időszakban Tokaj fejlődése visszaesett, lehetőségeit nem engedték kihasználni. Politikai okok miatt a borkereskedelemben betöltött erősen központi szerepe is megváltozott, az új központ Sátoraljaújhely lett.

Tokaj fejlesztését erősen hátráltatta, hogy a megye peremén helyezkedik el, tényleges vonzáskörzetétől megfosztották, az értékek újrafelosztásánál az utolsó sorba került. Szerencsére történelmi értékei, bájos kisvárosi jellege megmaradt. A történelem folyamán elvesztett városi rangját 1986-ban kapta vissza. Ekkor a város ismét virágzásnak indult, új korszak kezdődött polgárai számára.

A napjainkig tartó időszakban intenzív fejlesztés vette kezdetét, amely látványos építészeti és infrastrukturális fejlődést eredményezett. Ezt a tudatos, intenzív munkával elért eredményt 1997-ben HILD éremmel ismerték el, a közelmúltban pedig végre valóra válhatott egy régi álom: Tokaj-Hegyalját a világörökséggé részévé nyilvánították, s így hivatalosan is világ leghíresebb és legvédettebb tájegységei közé tartozhat.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!
20150923tokajipohar2