Vívás a színházban

Három éve rendezi meg Tokaj Kupa néven versenyént a Belvárosi Vívósport Egyesület. A kard, tőr és párbajtőr szakágakban az egészen fiataloktól a veteránokig küzdenek a sportolók, a helyszín különlegességét az adja, hogy az asszók a Paulay Ede Színház színpadán zajlanak.

A verseny szervező Selmeczi Tibor mind a színházhoz, mind a víváshoz kötődik. A „nyugdíjas humorista” azt mondja fél életét a színházban töltötte, a segédszínészségtől egészen a Mikroszkóp Színpad igazgatásáig mindent kipróbált. A vívás pedig szintén az élete része, ötven év kihagyás után tért vissza a pástra és Gáborján Ritával megalapította a Belvárosi Vívósport Egyesületet. Sőt évekkel ezelőtt egy könnyed hangvételű könyvet is írt a sportágról.

– A borvidékkel való kapcsolatom is tíz éves múltra tekint vissza. Egy holdnyi földet vásároltam Mezőzomboron, ezen a területen elég sok termett, de nem annyi hogy kereskedelmi forgalomba is megérje ezt termelni. Így a vívó barátokat ajándékoztam meg a borral, közösen fogyasztottuk el. Az ötlet is velük közösen született meg, polgármester úr és a képviselő urak közül többen a kezdeményezés mellé álltak, két éve egy nagyon jó versenyt tartottunk itt – mondta el Selmeczi Tibor. A humorista hozzátette, az idei verseny már nem volt meghirdetve a többi klub között, csak az ő egyesületének tagjai utaztak el Tokajba, de így is több mint harmincan vívtak a színpadon, ami hatalmas élményt adott nekik.

A vívás egyébként a hazai sporttörténelem legsikeresebb sportága, a legtöbb olimpiai érmet karban tőrben és párbajtőrben szerezték a magyarok. Amellett hogy fizikailag is embert próbálón szellemi téren is megmozgatja a sportolókat, de elég költséges, és ahogyan a szervező mondja kevésbé látványos sport. Ennek ellenére egy-egy olimpiai siker után megnőnek a vívás után érdeklődők és egyre több gyermek ragad fegyvert.

A Tokaj Kupa rendszeres résztvevője Vitályos Eszter Európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár is. A politikus gyermekkorában az UTE vívója volt, de egyetemistaként már elhagyta a sportágat. Anyaként került újra kapcsolatba a vívással, fiát és annak egy barátját vette rá, hogy próbálják ki a sportágat. A Belvárosi Vívósport Egyesület társelnöke, Gáborján Rita gyermekkori sporttársa volt az államtitkárnak így újra ő is az edzőteremben maradt.

– Mit ad a vívás? Mindent! Sikerélményt, hiszen ha az ember feláll a pástra akkor alapvetően győzni szeretne. Engem emellett kikapcsol, a hétköznapi munka után nagyon jó érzés a pástra állni szemben az ellenféllel és csak a vívásra koncentrálni – emelte ki az államtitkár.
A Tokaj Kupa nem egy hivatalos verseny, mindössze arról szól, hogy a vívást kedvelők egy különleges helyszínen kikapcsolódjanak kedvenc sportjukkal. Viszont itt is járt érem a legjobbaknak, és minden versenyzőt egy-egy üveg külön, erre az alkalomra készült tokaji borral jutalmaztak.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!