Tekertek és ettek – Bringa Piknik Nyíregyházától Tokajig

Első ízben szerveztek Bringa Pikniket Tokajba. A szervezők Nyíregyházától a tavaly átadott kerékpárút igénybevételével hívták kerékpározásra a mozdulni vágyókat. A cél a tokaji Fesztiválkatlan volt, ahol bringás programokkal, koncertekkel és hegyaljai ízekkel várták a két keréken érkezőket.

A szervezők tájékoztatása szerint közel ezer kerékpáros rajtolt el a szabolcsi megyeszékhely belvárosából. A nyíregyházi Kossuth téren a város polgármestere köszöntötte a bringásokat, Kovács Ferenc Nyéki Zsolttal, a Kelet-Magyarország főszerkesztőjével és Pataki Mihály főszervezővel közösen adták át a rajtnál azt a két kerékpárt, amit a napilapban megjelenő pályázati szelvény kitöltésével és visszaküldésével lehetett megnyerni.
A bringások a mintegy harmincöt kilométeres távon két pihenőponton frissülhettek fel, ezeken összesen kétszáz kilogramm gyümölcsöt, kétezer darab pogácsát és ötszáz liter ásványvizet fogyasztottak el. A legjobbak alig egy óra alatt teljesítették is a távot, de a hobbi kerékpárosok is ebédre Tokajba értek. A rendezvény vendégeit a Fesztiválkatlanban biciklis programokkal, látványos triál bemutatókkal, tesztelési lehetőségekkel és szakmai programokkal várták.

A tokaji szervezők a Bringa Piknikhez csatlakozva hegyaljai ízeket kínáltak a bicikliseknek. A két éve Tokajban újra álmodott Kóstolja meg Magyarországot rendezvény ezúttal a térségi ízekre koncentrált. A főzőcsapatok közt profi éttermek, települések és baráti társaságok mutattak be olyan különlegességeket, mint a sváb káposztásragu, X. századból való áldos vagy a hercegkúti tunki, de a „fesztivál ételek” sorában megkóstolhatták a tiszai pontyhalászlevet, a csülök pörköltöt vagy a füstölt hússal és kolbásszal megbolondított hagymásbabot.

Az első Bringa Pikniket hagyományteremtő jelleggel rendezték meg. A szervezők szándéka, hogy minden évben legalább egyszer szervezettek is örömkerekezésre hívják a vendégeket a Nyíregyháza-Tokaj közötti szakaszon.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!