Sárkányok a Tiszán

Hat éve rendeznek már Sárkányhajó Fiesztát Tokajban. A hagyományosan június utolsó szombatján tartandó verseny folyamatosan népszerűségnek örvend, idén tizenkét csapat nevezett a megmérettetésre.

A Zempléni Zenit Alapítvány szervezésében életre hívott Sárkányhajó Fieszta nem kifejezetten verseny, inkább amatőr csapatok, cégek vagy települések „válogatottjai” vesznek rajta részt. Dr. Tarnai Gábor elnöke azt mondta hat évvel ezelőtt pályázati forrásból tudtak sárkányhajókat vásárolni, ez alapozta meg a nap ötletét.
– Már az első évben egy sikeres versenyt rendeztünk, amit azóta évente megismétlünk. A gyakorlat azt mutatja, hogy tizenkét-tizenöt csapat szokott egy-egy ilyen alkalomra nevezni. Egy hajóban huszan eveznek, velük illetve a kísérőkkel egy-egy ilyen alkalomra körülbelül öt- hatszáz érdeklődő gyűlik össze a Tisza parton – emelte ki a Sárkányhajó Fiesztát szervező alapítvány elnöke.

Június utolsó szombatja a térségben már jelentős eseménynek számít. A tapasztalatok azt mutatják, hogy vannak rendszeres, évről-évre visszatérő versenyzői ennek az alkalomnak. A szervezők pedig folyamatosan törekednek az újításokra is, így ebben az évben a megszokott 200 méteres táv mellé egy hosszabb megmérettetést is meghirdettek.

– Igény volt a csapatok részéről a 2000 méteres futam elindítására is. Ez ugyan egy kevésbé látványos, ám annál embert próbálóbb feladat – tette hozzá Dr. Tarnai Gábor. A megmérettetést a gödi Szabad Sárkányok nyerték, második a rakamazi Hullámtörők csapata lett. A döntőben a bronzérmet a Kutatók csapata lett a Vízivándor tábor nevezésében. A két kilométeres futamon szintén a gödiek eveztek be elsőként, őket a Téglásról érkező Alföldi betyárok és a Szerencsről és környékéről nevező Nyeletlen Fejszék követték.

Tokajban egyébként nem csak a versenyek alkalmával lehet sárkányhajózni. A Zempléni Zenit Alapítvány vezetője lapunknak elmondta alig telik el úgy hét, hogy ne vennék igénybe a hajókat. Iskolás csoportok, céges csapatépítő tréningek vagy akár csak baráti társaságok is rendszeresen ülnek hajóba, hogy átéljék ezt az érzést a Tiszán és a Bodrogon.

 

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!