Párbeszéd a magyar bor sikeréért – Országos Bor Roadshow indult

Hat állomásos, az egész országot érintő roadshowt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). A konferenciasorozat első állomása Tokaj volt.

A Bor Roadshow célja, hogy a hazai szőlő- és bortermelőknek, a vendéglátásban és borturizmusban dolgozó szakembereknek lehetőséget teremtsen a közvetlen párbeszédre valamint szakmaközi egyeztetésre és a közös stratégia megalkotására. A turné első állomásán Molnár Péter, a HNT elnökségi tagja köszöntötte a vendégeket, beszédében elmondta: üzenet értéke van annak, hogy az országjárás első állomását Tokaj-Hegyalján tartják.
– Soha nem volt azzal kapcsolatban ellentmondás, hogy a magyar bormarketingben Tokaj minimum kihagyhatatlan, de inkább annak a csúcsára kívánkozik. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa mindenképpen pozitívan áll az együttműködés mellé és üdvözli, hogy olyan források nyílhatnak meg a bormarketingben, amik korábban nem álltak rendelkezésre – tette hozzá Molnár Péter és felajánlotta a szakma segítségét.

Nincs egységes kép
Nem él a magyar borról egységes kép az egyes országokban Bánhegyi Zsófia az MTÜ vezérigazgató-helyettese szerint. Azt mondta, hogy ezt azonban lehetőségnek és olyan feladatnak kell felfogni, amit együtt végezhetnek el.
– Az elmúlt évben a turisztikai ügynökség a HNT-vel közösen és szakértők bevonásával elkészített egy értékpiramist a bormarketinghez kapcsolódóan, aminek a csúcsán a Tokaji Aszú áll – emelte ki a vezérigazgató-helyettes és hozzátette: Tokaj-Hegyaljára több mint száz milliárd forint érkezik turisztikai célú fejlesztésekre, erre a kormányzat már a forrást is biztosította. Bánhegyi Zsófia előadásában kifejtette, hogy a turizmus remekül teljesít Magyarországon de a jövőben már ott vannak a viharfellegek és erőteljesen kell növelni a szektor versenyképességét. Jelenleg a GDP tíz százalékát adja a turizmus.

Fontos az eredetvédelem
Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta, a 2015-ben elindított eredetvédelmi programnak kettős célja van. Az oltalom alatt álló földrajzi árujelzők számának növelése mellett fontos a már meglévő lehetőségek jobb kihasználása. Hozzátette, a tavalyi év folyamán készítettek egy árfelmérést a magyar kiskereskedelmi szektorban (vinotékák, hiper- és szupermarketek), ahol a különböző boro átlag- valamint a mediánárát vizsgálták. Mindkét kategóriában a tokaji borok bizonyultak a legjobbnak, ezen belül pedig a borkülönlegességek a legértékesebbek.

A konferencián szó esett még a marketing-kommunikációs koncepcióról, az ágazati stratégiáról és a gasztronómiai lehetőségekről is.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!