PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Tokaj Város Önkormányzata pályázatot hirdet (köz)feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében. A pályázat célja: a város lakosságát érintő programok lebonyolításához nyújtandó támogatások biztosítása.

Pályázhatnak:
a tokaji székhelyű, vagy telephellyel rendelkező egyesületeknek, természetes személyeknek, sportszervezeteknek
– kulturális és sportrendezvények szervezésére Tokaj területén (helyi, megyei, régiós, országos hatókörre)
– az adott szervezet működését elősegítő eszközbeszerzésre, illetve a működésből adódó egyéb költségekre

Pályázatot csak olyan szervezetek nyújthatnak be, akikkel az Önkormányzatnak sem közművelődési megállapodása, sem más feladatellátásra vonatkozó szerződése nincs.

A pénzügyi támogatás általános feltételei:
– a tárgyévre vonatkozó pénzügyi tervet kell benyújtani,
– a pályázónak nincs lejárt köztartozása,
– a pályázó a korábban kapott támogatásokkal elszámolt,
– nincs folyamatban a pályázóval szemben a szerveződés megszüntetésére irányuló, valamint törlés iránti eljárás,
– pályázó rendezvényein Tokaj Város Önkormányzatát támogatóként tünteti fel.

Az elnyert támogatás kifizetésére a megállapodás megkötését követően kerül sor.

A finanszírozás rendje:
– 100e Ft alatti támogatás esetén egy összegben, a támogatásra javasolt esemény előtt egy hónappal,
– 100e Ft feletti támogatás esetén két egyenlő részletben

A pályázat beadásához szükséges űrlap kérhető a közös önkormányzati hivatal gazdasági hivatalában, illetve letölthető a www.tokaj.hu honlapról.

A pályázathoz az alábbi mellékletek csatolása szükséges:
pénzügyi terv a megvalósítandó programra vonatkozóan,
civil szervezet esetén annak alapdokumentumai,

Nyilatkozatok:
a) pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy nincs lejárt köztartozása,
b) a pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a korábban kapott támogatással elszámolt,
c) a pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy nincs folyamatban a pályázóval szemben a szerveződés megszüntetésére irányuló, valamint törlési kérelem. Amennyiben a pályázó természetes személy, nyilatkozat, hogy ezen melléklet pályázatára nézve nem releváns,
d) a pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a program megvalósításához mekkora önerővel rendelkezik,
e) a pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy Tokaj Város Önkormányzatát a rendezvényen, programon támogatóként tünteti fel,

A pályázatok beérkezésének határideje: 2016. február 28. 12. óra
Elbírálás határideje: 2016. március 31.
A pályázat keretösszege: 5.425.000.-
Benyújtható pályázatok száma: 35 db

A benyújtott pályázatokat Tokaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete bírálja el.

A Tokaj Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 30.) önkormányzati rendelete ide kattintva érhető el. A pályázati felhívás, a kitöltendő pályázati űrlap és a mellékletek ide kattintva érhetők el.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!