Nemzetközi edzőtábor Tokajban

A szerda esti edzéssel illetve a hivatalos megnyitóval kezdetét vette Tokajban LION Muay Thai Team nyári edzőtábora. A Hotel Kelepben tartott ünnepélyes nyitányon bejelentették, a cél hogy egy nemzetközileg is elismert állomása legyen a város a küzdősportok szerelmeseinek.

A tábort szervező Éltető Péter a megnyitón azt mondta, örül neki hogy már az első alkalommal is többen megtisztelték jelenlétükkel az eseményt. Az edzőtáborba a magyarok mellett Szlovákiából, Romániából és Svájcból is érkezetek sportolók és edzők, akik a muay thai mellett a K-1 szabályrendszerében is gyakorolhatnak.
A megnyitó ünnepségen Török Dezső a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Azt mondta örömmel támogatják ezt a kezdeményezést is és büszke arra, hogy a megye olyan sportolókkal is büszkélkedhet, mint a többszörös világbajnok Éltető Daniella.
Siku Lóránt Tokaj alpolgármestere a sportág fontosságáról szólt, mint mondta Tokajban hagyományai vannak a küzdősportoknak. Kiemelte, a város is támogatja az egyesület azon kezdeményezését, hogy évente legyen egy sportgála Tokajban.
A szlovák kick-boksz szövetség elnöke Peter Onuščák a megnyitón arról beszélt, hogy a sportág egyre nagyobb szerepet kap a nemzetközi sportéletben és dolgoznak azon, hogy a muay thai olimpiai sportág legyen.

Az edzőtábor szerdán este kezdődött és szombat estig tart. A résztvevők napi két edzésen gyakorolnak az Arnold Gymben.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!