Nemzetközi edzőtábor Tokajban

Megnyílt a harmadik Nemzetközi Muay Thai & K-1 edzőtábor Tokajban, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában. A keddtől péntekig tartó edzéssorozatban a résztvevők napi két tréningen vesznek részt, amit hazai és külföldi mesterek tartanak. A magyar tanoncok mellett érkeztek Ukrajnából, Szlovákiából, Svácjból és Angliából is versenyzők és szakemberek.

A tábor megnyitóján Éltető Péter mester köszöntötte a vendégeket. Kiemelte, örül neki hogy már hagyományosnak mondható a nyári kurzus és bízik benne, hogy egyre több fiatalnak tudnak segíteni a küzdősportok ezen ágában. Hozzátette, van rá esély hogy a thai boksz olimpiai sporttá váljon, a nemzetközi szövetségekkel ők isbazon dolgoznak, hogy ez minél hamarabb megvalósuljon.

 

 

Az edzőtábor fővédnöke Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke a megnyitón elmondta, köszönet illeti a szervezőt, Éltető Pétert, hogy évről évre megrendezi a tábort. Kifejtette, azok akik itt vannak azért dolgoznak, hogy ez a sportág minél népszerűbb legyen és az elkövetkezendő négy napra eredményes edzéseket, felkészülést és persze egészséges izomlázat kívánt a sportolóknak.

Edzőtábor jövőre is lesz és a tervek szerint egy amatőr küzdősport gálával zárnák majd a tréning sorozatot. A megnyitón a szervezők köszönetet mondtak a támogatóknak (Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata, Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Hotel Kelep, HegyaljaInfo, Majoros Birtok Tarcal, Angyal Borászat, Szigetközi Friss Víz, Agroforg Kft., 4Figtht Sportszergyártó) azért, hogy a nemzetközi szintű tábor létre jöhetett.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!