NAV ügyfélszolgálati hely nyílt Tokajban

Új NAV ügyfélszolgálati helyet adnak át Tokajban. A kormányablakban ezentúl már heti két alkalommal adózással kapcsolatos ügyeiket is intézhetik a lakosok.

Dr. Szabó Rita, a Tokaji Járási Hivatal vezetője elmondta, az ügyfélszolgálati hely kialakítása újabb lépcsőfoka a közigazgatás átalakításának. Öt éve nyílt meg a járási hivatal és közel négy működik kormányablak is a városban. A hivatalvezető hozzátette, az ügyfelek bizalommal fordulnak ügyeik intézése kapcsán a kormányablak munkatársaihoz, a szolgáltatások köre pedig folyamatosan bővül.

Csősz József a NAV megyei igazgatóhelyettese az ügyfélszolgálati hely átadóján elmondta, a tokaji már a harmadik ilyen pont a megyében. Hozzátette, a fogadtatás a férőhelyek és a technikai feltételek biztosítása tekintetében is pozitív és segítőkész volt.

A tokaji kormányablakban főként a magánszemélyek, egyéni vállalkozók és őstermelők adóügyeinek intézéséhez nyújtanak segítséget, de néhány hónap múlva ezt a tevékenységi kört szélesítenék akár igazolások kiadásával is.

A Rákóczi utca 52. szám alatti kormányablakban hétfőn reggel 8 és 12 óra, valamint 13 és 17 óra között, csütörtökönként pedig reggel 8 és dél illetve 13 és 16 óra között várják az ügyfeleket. A NAV munkatársai az alábbi szolgáltatásokkal várják ügyfeleiket: szóbeli tájékoztatás, ügyfélkapu ügyintézés,
beadványok átvétele, adókártya ügyintézés, egészségügyiszolgáltatási-járulékkal kapcsolatos ügyintézés, adószámla egyeztetés, segítségnyújtás az adózással kapcsolatos nyomtatványok kitöltéséhez, személyijövedelemadó-bevallások javítása, készpénzátutalási megbízások kiadása, bankkártyás befizetés.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!