Mozgi Milán megsegítésére báloztak

A tokaji származású, felnőtt Európa Bajnok kajakos, Mozgi Milán további felkészülésének támogatására szerveztek bált Tokajban. A sportoló támogatásáért létrejött alapítvány azzal a céllal hirdette meg a jótékonysági bált, hogy annak bevételével Milán sportpályafutását segítsék.

A bál megnyitóján Posta György polgármester köszönetét és háláját fejezte ki azért, hogy sokan összegyűltek. Azt mondta, Mozgi Milán elért eredményei jó példa a fiatalok előtt, de a város nevét is öregbíti sportsikereivel.
A sportbálnak hagyománya van Tokajban, a tavalyi évben elmaradt, de előtte mindig sokan gyűltek össze azért, hogy segítsék a sportolókat. A bálon a Nyíregyházi Művészeti Középiskola táncnövendékei adtak rövid műsort, majd bemutatták azt a rövidfilmet, amit Milánról készítettek. Az eseményen „maga az ünnepelt” is felszólalt. Köszönetét fejezte ki a bálozóknak és elmondta, ritka pillanat amikor ennyi barátjával és támogatójával töltheti el az estét.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!