Lecsósan szép az élet

Ha augusztus, akkor a hagyományos hazai íz, a lecsó időszaka is beköszönt. A Tokaji Kulturális és Konferencia Központ a helyi TDM-mel és a Szerelmi Pincesor borászaival közösen várta főzőversenyre a csapatokat.

Idén 15 csapat nevezett a versenyre, sőt a helyiek mellett volt aki a Dunántúlról érkezett vagy éppen a Tokaji Írótábor Egyesületet képviselte. A remek hangulatú délutánon szakmai zsűri értékelte az ízeket, a látogatók pedig a lecsó számos módozatát megkóstolhatták. Az étel ízei mellett a fröccs állt a nap középpontjában, amit a legtöbben (érthető módon) furmintból készítettek el.

Köszönet a támogatóknak:
Tokaj Város Önkormányzata, Belovecz és Társa Kft (Szerencs), Kovács tó (Tokaj), Takács János (Rakamaz), Sóvári Csaba (Tokaj), Kovács Attila (Tarcal), Sóvári Rita (Tokaj) valamint az Időskorúak Otthona.

 

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!