Latorcai: Nem rekvirálja az állam Tokajt (a Népszava interjúja)

Nem akarják rekvirálni a világörökségi területeken lévő házakat, földeket, pincéket, de valahol érthető, ha információk hiányában sokan megijedtek az állam elővásárlási jogának bejegyzésétől, s a kézhez kapott határozattól – mondta a Népszavának Latorcai Csaba a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára.

– Tokaj-Hegyalján sokan a rekvirálást emlegették, amikor megkapták az állam elővásárlási jogának bejegyzését a pincéjükre.
– Ez súlyos félreértés. A tavaly elfogadott és idén január elsejével hatályba lépett törvény azt szabályozza, hogy ha megtörténik egy adásvétel, s minden részletben megállapodtak a felek, akkor a tulajdonosnak meg kell szólítania az államot, hogy ugyanilyen feltételekkel élni akar-e az elővásárlási jogával.

– Miért van erre szükség?
– A világörökségi területek összképének megőrzése és karbantartása kiemelt feladat. Számtalanszor előfordult, hogy egy ingatlan gazdát cserélt, s például a külföldi tulajdonost nem lehetett kötelezni a parlagfű levágására, az épület állagának megóvására, mert nem tartózkodott életvitelszerűen az országban.

– Vagyis a törvény valódi célja, hogy a külföldiek ingatlanszerzését megakadályozza.
– Valóban ez az egyik szempont. A világörökség megőrzésének ez egy finom módja, nincs kényszer, nincs jogvesztés, az elővásárlási jog inkább egyfajta védőháló.

– A tokajiak szerint az állam beavatkozik a szabadpiaci folyamatokba, hisz végső soron nem tudják annak eladni a pincét, akinek akarják. Ha pedig utód híján esetleg nem egyenesági rokonnak ajándékoznák oda, illetéket kellene fizetniük.
– Akkor ne ajándékozzák, hanem végrendelkezzenek, így illetékmentesen adhatják annak, akinek akarják! Törvényes örökös esetében még ez sem kell hozzá.

fotó: MTI Balázs Attila

– Egy ilyen bejegyzés a tulajdoni lapon többek szerint is megváltoztatja az ingatlan forgalmi értékét.
– Mi úgy véljük, hogy ez a bejegyzés növeli az ingatlan értékét, hisz tegyük fel egy pályázat, vagy egy hitelszerződés fedezeteként vagy önrészként azt mutatja, hogy az ingatlan forgalomképes, s az állam akár vevőként is fellép. A félelmek ez ügyben jelentősen eltúlzottak, bár érthető, ha valaki egy ilyen határozat kézhezvételekor megijed. Ennek azonban legfőbb oka az információhiány.

– A törvény melléklete 1825 oldalon sorolja azokat az ingatlanokat, amelyek világörökségi helyszínen találhatók, köztük budapesti, Andrássy úti lakást, üzletet, hollókői házat, termőföldet, szőlőt.
– A területeken közel nyolcvanezer ilyen ingatlan van, de elővásárlási jogot sem lakóházra, sem termőföldre, sem szőlőre nem jegyeztettünk be. Ez a rendelkezés az összes ingatlannak nagyjából a negyedét, mintegy húszezret érint.

– Tokajban hallani helyiektől, hogy egyes potentátok kimaradtak, van, akinek a pincéjére került ilyen bejegyzés, van, akiére nem.
– A listát mindenütt az adott földhivatalok állították össze, nem nevek, hanem helyrajzi számok alapján.

– Mit kezd majd az állam az így tulajdonába került tokaji pincékkel? Egyesek szerint majd a csókosok között osztják újra azokat.
– Nincs értelme ilyesmiről beszélni. Január elsején lépett életbe a törvény, azóta több, mint száz adásvétel történt a világörökségi területeken, de az állam egyszer sem élt elővásárlási jogával. Ha nincs ok, nem avatkozunk közbe.

 

forrás: Népszava | Doros Judit
2018. márc 28.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!