Koncertekkel zárult az idei Crescendo

A hagyományos tanszaki koncertekkel és a záróhangversennyel véget ért az idei Crescendo Nyári Akadémia Tokajban. A világ harmincnégy országából több mint százhetven diák részvételével zajló komolyzenei mesterkurzust hat éve tartják „Hegyalja fővárosában”.

A tokaji nyári akadémián a résztvevő hallgatók nem csak tudásukat csiszolják, de közönség elé is állnak. Rendszeresen adnak koncerteket és hangversenyeket a város több pontján, utca zenélnek valamint miséken és istentiszteleteken teljesítenek zenei szolgálatot.

Végh Balázs, a Crescendo Nyári Akadémia operatív igazgatója elmondta idén is az ének szak volt a legnépszerűbb a kurzusok között, de hagyományosan sokan jelentkeztek zongora és hegedű képzésre is.

– Ebben az évben kiemelkedően sok csellista érkezett a nyári akadémiára, de az is elmondható, hogy minden hangszer reprezentálta magát Tokajban. Ebben az évben egy hárfás hallgatónk is volt, ami kuriózumnak számít – emelte ki az igazgató. Végh Balázs hozzátette, a városba érkező vendégek túlnyomórészt ajánlások és pozitív vélemények alapján választják a mesterkurzust.

– Szemben a legtöbb ilyen képzéssel mi nem a versenyen való részvételre helyezzük a hangsúlyt. Elképesztő harc és küzdelem jellemzi a komolyzenei szakmát azért, hogy valaki a vágyott hangszeres pozícióba kerülhessen. Ezzel szemben a Crescendo ideje alatt mi a képzés mellett az emberi kapcsolatokra helyezzük a hangsúlyt, ez által pedig felszabadultabbakká válnak a diákjaink is.

A közel két hetes nyári akadémia csak egy apró szelete a Crescendo mozgalomnak. A harmincöt éves múltra tekintő szervezet egyfajta kapocs a zenészek között. Jellemző, hogy a kurzuson idején túl is szoros személyes kapcsolatot ápolnak és az rendszeres, hogy egy-egy leendő zeneakadémiai hallgató itt ismeri meg tanárát.

A Crescendo lényegét tekintve egy keresztény missziós szervezet, aminek egyik tevékenysége a nyári akadémia. A hangsúly a mesterkurzus képzésein van, de mellett lehetőséget biztosítanak az elmélyülésre, az emberi kapcsolatok ápolására is.

A nyári akadémia idén a korábbinál zöldebb is lett. A környezettudatosság jegyében az eldobható papír és műanyag poharak helyett minden résztvevő névre szóló kulacsot kapott, szelektíven gyűjtötték a hulladékot és papíralapú szórólapok helyett a programokat kivetítőkön közölték.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!