Kerékpáros paradicsom lehet Tokaj

Bővülhet Tokaj kerékpárút hálózata, erről Révész Máriusz kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos Tokajban.

Azt mondta amellett, hogy nemsokára átadják a Nyíregyháza-Tokaj közötti kerékpárutat kormányzati cél, hogy a Tokaji hegy is körbekerékpározható legyen. A Bodrogkeresztúr-Tarcal-Tokaj szakaszon túl a további tervekben szerepel, hogy ez később Mád-Boldogkőváralja irányba mehet tovább, ahonnan a Hernád menti kerékpárút hálózatra tud rácsatlakozni, a másik irányban pedig a Zemplénen keresztül Sárospatakra.
A kerékpárút hálózat fejlesztése kapcsán a kormánybiztos azt mondta, a tervek között az is szerepel, hogy akár Egerből vagy az ország más részeiből is el lehessen érni Tokajt, így a térség jó célpontja lehet az aktív kerékpáros kirándulók előtt.

Révész Máriusz kiemelte a város természeti adottságait, a két folyó összefolyását. Ennek kapcsán megemlítette azt a két milliárd forintos pályázatot, ami a víziturázók szolgáltatásfejlesztését hivatott segíteni és a megálló helyek megújítását segíti.

Újságírói kérdésre azt mondta, a hegyet megkerülő kerékpárút másfél év múlva készülhet el, 2018 tavaszára már körbe lehet majd tekerni a szakaszt.
A Tiszabecs-Tokaj szintén kerékpárútról azt mondta a töltéseken vinné keresztül a bicikliseket, bíznak abban hogy ez is elkészül 1,5 éven belül.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!