Kedves Crescendo-koncertlátogató!

Óriási örömünkre szolgál, hogy immár negyedik alkalommal fogadja be kéthetes zenei kurzusunkat és fesztiválunkat Tokaj városa. Nagy kihívás és boldogság számunkra, hogy a város életét a világ minden részéről ide érkező tehetséges diákjaink és művésztanáraink hangversenyekkel tehetik még színesebbé, és ezzel bekapcsolódhatunk a hely századokra visszamenő kulturális életébe.

2017-ben, azaz a 14. Crescendo Nyári Akadémián, melyre július 24-től augusztus 7-ig kerül sor, szintén számos programnak lehetnek szem- és fültanúi. Így várjuk Önöket sok szeretettel ifjúsági, barokk, tanszaki és kóruskoncertjeinkre, illetve az eseménysorozatot záró gálahangversenyeinkre. Idén újdonságként szerepel műsorunkon a Crescendo Utcazene, valamint Az orosz impressziók koncert.

A Crescendón évről évre megemlékezünk nagy zeneszerzőkhöz köthető évfordulókról, így idén Claudio Monteverdi, aki 450 éve született, és Kodály Zoltán, aki 50 éve hunyt el, munkássága kap kiemelt szerepet. A Crescendo növendékei és professzorai a vasárnapi szentmisén és istentiszteleteken, valamint a különböző művészeti ágakat és hitet összekapcsoló Kreatív Istentiszteleten muzsikálással szolgál.

Programjaink pontos helyszíneit, dátumait, műsorát és résztvevőit hamarosan közöljük.
Várjuk Önöket nagyon sok szeretettel!

Helyszínek:
Paulay Ede Színház
Zsinagóga
Református templom
Katolikus templom
Tokaji Ferenc Gimnázium
Bormúzeum

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!