Gazdasági helyzet és fejlesztések – Polgármesteri beszámoló a könyvtárban

Posta György polgármester volt a Hétfő este a könyvtárban című programsorozat idei első vendége. A városvezető Tokaj gazdasági helyzetéről, az idei évre tervezett fejlesztésekről illetve az eddig elért eredményekről szólt.

„Vízválasztó volt a 2017-es év Tokaj város költségvetését tekintve” – mondta Posta György Tokaj polgármestere a Németi Ferenc Városi Könyvtárban tartott beszélgetésen. „Közel volt ahhoz a város büdzséje, hogy előző évben ’megbillenjen’. Ennek legnagyobb oka, hogy a 2013-as konszolidáció óta -amikor 579 millió forinttal rendezte a kormányzat Tokaj adósságát- minden évben a város a működéshez likvidhitel felvételére szorult.” – tette hozzá.
Posta György úgy fogalmazott, 2016-ig nem is jelentett a helyzet kezelése nagy problémát, azóta viszont az önkormányzatok nem kapnak mentőövet a hitelek visszafizetésére. A polgármester azt mondta, tavaly szigorú megszorításokról döntött a város képviselőtestülete, az előző évi hitelt pedig nem tudták visszafizetni.

„Csak a kötelező finanszírozásokat láttuk el a saját bevételeinkből és hitel felvétele nélkül vittük végig a 2017-es évet a működést tekintve. Viszont az előző évi kölcsön visszafizetését szintén csak hitelből tudtuk megoldani, így a 250 millió forintos adósság továbbra is feszítette a város büdzséjét. Ez a szoros költségvetés nagyon megterhelő volt mindenki számára, sokan úgy hitték, hogy az önkormányzat nem tudja befejezni azt az évet” – emelte ki Posta György. Ennek kapcsán elmondta, a dolgozóktól a cafetériát meg kellett vonni, a városi rendezvényeket pedig a korábbi szokástól eltérően nem saját erőből, hanem szponzori pénzekből és pályázatokból finanszírozták.

A polgármester szerint ennek a minisztériumban is volt látszatja, év végén egy viszonylag nagy támogatást kapott Tokaj. A közel 30 millió forintos rendkívüli önkormányzati támogatással közel minden szállítói tartozást kifizettek. Posta György azt mondta, látszik a szigorú gazdálkodás eredménye, hiszen a tavaly év elején elérte a 30 milliót az a tartozás, amivel a beszállítókkal szemben állt fent, addigra ez idén januárban alig 7 millió forint volt.

Banki hitel nélkül
A költségvetést várhatóan a február 8-i ülésén fogadja el az önkormányzat, ám előreláthatólag az idei évet is ez a szigor jellemzi majd – fogalmazott a városvezető. A stabilitás megőrzése mellett cél, hogy ebben az évben se kelljen hitelt felvenni. Példaként említette a feladatalapú finanszírozás nehézségeit. Azt mondta, a kötelező feladatot ellátó Kulturális és Konferencia Központ mindössze 4,8 millió forint támogatást kap egész évre, amiből a színházat, a zsinagógát és a könyvtárat is fent kell tartani.

„A másik nagy intézmény, ahová viszonylag nagy forrást kell biztosítani az a múzeum. Az „anyamúzeum” költségeit az állam körülbelül 90 százalékban finanszírozza, de a Világörökségi Bormúzeumhoz 2017 év végéig nem kaptunk állami támogatást. Saját erőből kellett fenntartani és működtetni a 2000 négyzetméteres épületet. Erre az évre sikerült kilobbizni 9 millió forint állami hozzájárulást, ami ugyan nem fedezi a működést, de mégis nagy segítség” – mondta el Posta György.

A polgármester legnagyobb problémának azt látja, hogy éves szinten mindössze 90 millió forint saját bevétellel rendelkezik Tokaj. Ezen felül 18 millió forintot ad az állam havonta feladatalapú finanszírozásként, miközben csak a munkabérek 30 millió forintos havi kiadást jelentenek. Hitel azonban nem nyomja tovább Tokaj büdzséjét, a 250 millió forintos tartozást múlt pénteken visszafizette a város.

„Ki lehet jelenteni azt, hogy Tokaj Város Önkormányzata a pénzintézetek felé nem tartozik, erre 2013 óta nem volt példa. Erre méltán lehetünk büszkék. Azt hozzá kell tenni, hogy ingatlanértékesítésekből illetve kormányzati segítséggel sikerült megoldani. 2015-ben egy hosszú lejáratú, 94 millió forintos hitel kellett visszafizetnünk, amit a Fesztiválkatlan vett fel az önkormányzat korábban, illetve 2016. december 31-ig azt a 35 milliós kölcsönt is, amit ugyancsak a Fesztiválkatlan építéséhez vettek fel. Ha ezek is figyelembe vesszük, akkor látszik igazán, hogy komoly eredmény a hitelek visszafizetése, az hogy a bankok felé nem tartozik Tokaj” – hangsúlyozta a polgármester. A saját bevételek növelése kapcsán hozzátette, a legnagyobb gond az, hogy nincsenek Tokajban olyan cégek, akik „nagybefizetői” lennének a városkasszának. Szerinte ezen változtatni kell és ide kell csalogatni olyan cégeket, akik ezen változtatni tudnak.

Indulnak a fejlesztések
„2016-ban Budapesten 250 millió forintos fejlesztést jelentettek be, aminek akkor annak ellenére is örültem, hogy a visszafizetendő hitelünk közel ugyan ennyi volt” – mondta Posta György. A fejlesztések a megszorítások ellenére is elindultak, ebből fizette a város a belterületi utak felújítását is 109 millió forint értékben. De ennek a támogatásnak a terhére létesül parkoló a zsinagóga mellett, ami szintén régi problémát orvosol, valamint a térfigyelő kamerarendszert is ebből finanszírozták. A polgármester hozzátette, a temető körbekerítése valamint két parkoló kialakítása is elkészül az éven, és az Idősek Otthonában is felújítják a vizesblokkokat. A 250 millió forintból a polgármesteri hivatal mosdóit is rendbe teszik illetve a város megvásárolja azokat a rendezvényeken nélkülözhetetlen energia ellátó kábeleket, amiket eddig bérelnie kellett.

A Magyar-Kajak Kenu Szövetséggel közösen elindított vízitúra bázis első üteme már elkészült, jelenleg a második ütem munkálatai zajlanak. A harmadik ütemet is nyertesnek nyilvánították már, aminek keretein belül 50 millió forintból körbekerítik és kempinget alakítanak ki. A polgármester azt mondta a munkálatok májusra elkészülnek és nyáron több ezer ember fordulhat meg ott. A létesítményt fenntartója és használója a kajak-kenu egyesület lesz.

A borvidéki emlékpark kapcsán Posta György arról szólt, hogy 69 millió forintot nyertek, amiből a zsinagóga előtti tér rekonstrukciója elindult. „Meg kell köszönni a Tokaj Alapítványnak azt a hathatós lobbi tevékenységet, amit a forrás elnyeréséért tett. Én bízom abban, hogy a következő ütemben a belső udvar felújítására is megkapjuk a forrást, így a színház környéke új arculatot fog kapni”.

A TOP-os források kapcsán első körben az általános iskola energetikai korszerűsítése nyert pályázatot az önkormányzat 274 millió forint értékben, ennek kapcsán azt mondta a polgármester, hogy az idei évben szeretnék a felújítást elkezdeni. A világörökségi területek fejlesztő GINOP kapcsán pedig arról tájékoztatta a közönséget, hogy a 3,4 milliárd forintos támogatásból Tokaj városa 1 milliárd forintban részesül. Ebből készül majd el a Bodrog parti sétány a közúti hídtól a kompkikötőig, a fejlesztés kapcsán pedig a terület rendben tartására is „rá lesz kényszerítve” az önkormányzat. A sétáló utcai homlokzatok közül 19 szintén ebből a támogatásból valósul meg, illetve a Dózsa György utca rekonstrukciójára is van forrása a városnak.
„Meglepetésünkre az év végén nyertünk egy olyan Belügyminisztériumi pályázatot is, amire korábban már elutasító határozatunk volt. Az első kerületi háziorvosi rendelő felújítására 24 millió forint forrás áll rendelkezésre. Ebből az eddig bérelt eszközparkot is meg tudjuk vásárolni, a jogszabályi változások miatt ez már önkormányzati feladat” – tette hozzá.

„Decemberben az EFOP-os pályázatokról is döntés született, ebből hármat is nyertünk. Az egyik az Esély otthon című projekt 200 millió forinttal, amiben képzések, tréningek és némi felújítás és eszközbeszerzés is elvégezhető. Az egész Hegyalját érintő, szintén EFOP-os pályázatok közül további kettőben voltunk érdekeltek. Az egyikben Sárospatak a konzorcium vezetője, amiből 83 millió forint jut a városnak. Abban pedig, amelyikben Tokaj a vezető, abból 165 millió forint értékben részesülünk, elsősorban humánerőforrás fejlesztésére lehet ezt a forrást fordítani” – emelte ki Posta György.

A gyermekotthon kiváltása is sok szűrőn ment keresztül, fogalmazott a polgármester. Azt mondta egy éves munka ennek a helyzetnek a megoldása, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságának pályázata 3000 férőhelyet jelent, ebből Tokaj mintegy 130 fővel érintett. A sikeres projektből pedig a közös önkormányzathoz tartozó másik két település is részesült, Tiszaladányon és Csobajos is fejlesztések valósulnak meg és munkahelyeket teremtenek.
„Tokajban ebből a pályázatból 7 darab 12 fős lakóotthon épül meg és egy 600 négyzetméteres szolgáltató központot építenek”. Tiszaladányon egy 12 fős és egy 11 fős lakóotthon épül, Csobajon pedig két 12 fős lakóotthon. A pályázat bruttó összege 1,1 milliárd forint, az engedélyes kivitelezési tervek már megvannak, így nagy valószínűséggel ez a beruházás is elindul ebben az évben” – mondta el Posta György.

Kezdődik a közúti híd rekonstrukciója
Majdnem teljes biztonsággal kijelenthető, hogy idén az Erzsébet királyné hídjának felújítási munkálatai is elkezdődnek. A tavaly elkészült Nyíregyháza-Tokaj kerékpárút folytatását is jelenti ez a beruházás, a projekt elsőbbséget elvez. Ebben az esetben a kivitelezőt is kiválasztották már, 1,7 milliárd forintba kerül a teljes felújítás. A híd északi oldalán (tehát a belváros felőli oldalán) építik meg a kerékpáros konzolt, a délire pedig a gyalogost. A körforgalom is megújul egy olyan innovatív technológiával, amivel tartósabbá válik.
„Azt hozzá kell tenni, hogy a híd felújítása elég komoly közlekedési problémákkal fog járni, amit a NIF-nek illetve a kivitelezőnek kell megoldania. Bízom abban, hogy tavasszal elkezdhet a tényleges munka” – hangsúlyozta a polgármester. A tanuszoda kapcsán pedig azt mondta, az elmúlt időszakban visszafogottan nyilatkozott a kérdést illetően, de már kijelenthető, hogy elindult a terheletlen üzemmód. Ezt azt jelenti, hogy már fűtik a két medence vizét illetve maximális üzemmódban működik a gépészet. A műszaki átadást február 5-én tartják, ezt követően már a terheléses próbaüzem indul, amikor is látogatható lesz a tanuszoda. Az intézménynek egyébként Tokaj „csak” a területet biztosította, az kiemelt állami beruházásként valósult meg és a Nemzeti Sportközpontok Kft. működteti majd.

Az Európa Kulturális Fővárosa pályázat kapcsán Posta György azt mondta, nem a múlt heti egyeztetés volt az első, amit Debrecennel folytattak. Mint ismert, Tokaj 2016-ban bejelentette, hogy indul a 2023-as címért, ám a határidőig pályázatot nem adott be. A polgármester most arról beszélt, hogy közel egy éve egyeztetnek arról a hajdúsági megyeszékhellyel, hogy milyen együttműködési lehetőséget tudnak találni.
„Azt beláttuk, hogy maga a régió nem képes arra, hogy önállóan elkészítsen egy pályázatot, ezért is nem adtuk be a projektet. A napokban arról egyeztettünk Papp László polgármester úrral, hogy Európa Kulturális Fővárosa kapcsán együtt fogunk működni Debrecennel a győzelem esetén. 2023-ban kétszáz éves lesz a Himnusz megszületése, egyetlen magyar városként pedig Tokaj van a Nemzeti Imában megemlítve, ami mellett nem mehetünk el. Országos rendezvényt kell ekkor tartanunk Tokajban, hiszen ekkor lesz a város 950 éves továbbá az Írótábor is betölti az ötvenedeik életévét” – fejtette ki Posta György.

Az Európa Kulturális Fővárosa pályázat kapcsán fontos, hogy a hét pályázó település február 15-én mutatja be a pályázatát a szakma előtt, itt dől el, hogy melyik három település jut tovább a következő körbe.

Tokaj polgármestere zárásként elmondta, hogy egy vállalkozói csoport februárban engedélyes tervvel fog pályázni egy viszonylag nagy szálloda megvalósítására, ami mind a munkahelyek számának javulásában, mind pedig az önkormányzat bevételeinek alakulásában is segíthet. Posta György felhívta a figyelmet a Kisfaludy pályázati lehetőségekre, azt mondta nincs még egy olyan lehetősége a szállásadóknak, mint most, hiszen akár 70 százalékos intenzitással lehet fejlesztésre pályázni.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!