FELHÍVÁS

  FELHÍVÁS     Az önkormányzati hivatalok hatáskörébe tartozó hatósági ügyek esetében 2018 január 1-jétől „Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény” értelmében – mások mellett – az ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezetek, egyéni vállalkozók és az ügyfelek jogi képviselői is elektronikus úton kötelesek ügyeiket intézni. A Tokaji Közös Önkormányzati Hivatal az adóhatósági ügyintézése […]

 

FELHÍVÁS

 

 

Az önkormányzati hivatalok hatáskörébe tartozó hatósági ügyek esetében 2018 január 1-jétől „Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény” értelmében – mások mellett – az ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezetek, egyéni vállalkozók és az ügyfelek jogi képviselői is elektronikus úton kötelesek ügyeiket intézni.

A Tokaji Közös Önkormányzati Hivatal az adóhatósági ügyintézése során még mindig gyakran tapasztalja, hogy az érintett ügyfélkör nem minden esetben tartja be következetesen az elektronikus útra vonatkozó jogalkotói kívánalmakat, és inkább papír alapon, illetve személyesen intézi a hivatali ügyeit, továbbá az elektronikus úton küldött levelek sem kerülnek átvételre.

  1. október hó 09 napján kiküldött felszólító levelek 30 %-a került átvételre 2018. október 19-ig, mely csekély mértékűnek tekinthető. Az át nem vett levelekkel kapcsolatban a 30 napos várakozási idő letelte után beáll a kézbesítési vélelem. A 30 napos várakozási idő leteltét követően további értesítés nélkül megindítható a végrehajtási eljárás.

Kérem a Tisztelt Érintetteket legyen szívesek legalább heti rendszerességgel megtekinteni az elektronikus levelezési felületüket ( ügyfélkapu / cégkapu).

Tokaj, 2018.10.24

 

Tisztelettel,

          Péterné Ferencz Zsuzsanna

                                                                                                                          jegyző

 

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!