EKF 2023: A vállalkozókat tájékoztatták

A polgármesteri hivatal emeleti tanácstermében tájékoztatta a vállalkozókat Posta György a Tokaj Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat kapcsán. A városvezető arról szólt, hogy Tokajnak kiváló lehetőséget a pályázat, mert ezen keresztül jelentős fejlesztések érkezhetnek ide.

A tájékoztatón kiemelte, olyan beruházásokra van szükség, amely az esetleges cím elnyerése után is működő és fenntartható. Elmondta, Tokaj esetében a fővárosi cím azért is lehet esélyes, mert jelentős infrastruktúrája van már a városnak. Hozzátette, a lehetőség nemcsak Tokajnak, de egész Hegyaljának is jó esély a további fejlődésre.
Szó esett a minőségi fejlődés fontosságáról is. Posta György szerint közös érdek, hogy Tokajban minél több magas színvonalú szolgáltatást nyújtó helyek létesüljenek, ami a szálláshelyek mellett az éttermekre és az egyéb szolgáltatásokra is igaz.
A fórumon részt vevők közül többen véleményt fogalmaztak meg a fejlesztések, illetve az önkormányzat és a vállalkozók közötti együttműködéssel kapcsolatban. A polgármester azt kérte, hogy akinek ötlete vagy javaslata van az a polgarmester@tokaj.hu címre e-mailben jelezze azt.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!